barackmagkultusz
Lehet-e rákot gyógyítani barackmaggal? Abszurdnak tűnik a felvetés. És B17-vitaminnal? Ez már "tudományosabbnak" hangzik, jóllehet a lényeg ugyanaz. A ködpiszkáló egy hazánkban is népszerű, alternatív rákkezelésnek járt utána.
Amigdalina (B17 vitamin) cukormolekulából, hidrogén-cianidból és benzaldehidből áll. Fehér kristályos anyag, ami több jól ismert gyümölcs magjában, hüvelyesekben, gabonafélékben, a legnagyobb mennyiségben sárgabarack magjában fordul elő. Nagyon hatékony és erős rákgyógyszer, mert az emberi szervezetben a daganatos sejteknél egy kémiai reakció során az Amigdalina alkotórészeire esik, ennek köszönhetően a felszabadult cianid kifejtheti sejtpusztító hatását, de csak is a rákos sejteknél.
A barackmagnak, mint „rákgyógyszernek” a története igazi amerikai sztori, amelyik bővelkedik szenzációs történeti elemekben: felfokozott remények és fájdalmas csalódások, „csodás gyógyulások” és tragikus sorsok, pénzhajhász áldoktorok és kihasznált betegek, bírósági ügyek jelzik tanulságos útját, amelyből egy jobb tollú író könnyedén tudna egy egész könyvet írni.
Az egyes csonthéjas gyümölcsök magvában (pl. barack, keserűmandula) előforduló amigdalin és annak félszintetikus származéka, a B17-vitaminként is emlegetett letril (angolosan laetrile) egyaránt az ún. cianogén glikozidok közé tartozik, a béta-glükozidáz enzimek hatására cukormolekulára, benzaldehidre és hidrogén-cianidra bomlanak. (A B17-vitamin elnevezés egyébként önkényes, mivel sem az amigdalin, sem a laetrile nem nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, tehát nem vitamin).
Az amigdalint francia vegyészek állították elő elsőként 1830-ban, amelyet később Oroszországban, majd az Egyesült Államokban pilula formájában alkalmaztak daganatos betegek kezelésére, azonban ebben a formában túl toxikusnak bizonyult, és alkalmazását beszüntették. Hódító útjára id. és ifj. Ernst T. Krebs indították el, akik a 1960-as években szabadalmaztatták a laetrile előállítását, amely lehetővé tette a nagyüzemi gyártását és forgalmazását.
A laetrile (B17-vitamin), mint "rákgyógyszer" óriási népszerűségre tett szert a ’70-es években az Egyesült Államokban. Becslések szerint 1978-ig mintegy 70 ezer páciens részesült B17-vitaminos kezelésben. Daganatos betegségek ellen használták egymagában vagy ún. anyagcsere-terápiával társítva, amely különleges étrendet, nagydózisú vitaminokat és hasnyálmirigy enzimeket foglalt magában. Ennek a terápiának az értelmi szerzője Dr. John Richardson, egyszerű háziorvos volt, aki 1971-ben megismerkedett ifj. Krebsszel és hamarosan a B17-vitaminos terápia elkötelezett híve lett. Richardson kezelése nem volt olcsó, páciensenként 2000 dollárt számolt fel, adóbevallása alapján 1973 és 1976 között már 2,8 millió dollárt keresett. Dr. Richardson a későbbiekben elismerte, hogy a betege nagy részénél a kezelés nem volt hatásos.
A fokozódó társadalmi érdeklődés és nyomás hatására az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete (NCI) két nagy kutatást is végzett a B17-vitamin alkalmazását illetően. Elsőként amerikai egészségügyi szakembereknek írtak levelet és arra kérték őket, hogy számoljanak be a tapasztalataikról. Bár több tízezer amerikai részesült B17-vitaminos kezelésben, csupán 93 esetről kaptak visszajelzést, amiből 68 volt értékelhető. Ebből két esetben teljes, négy esetben részleges gyógyulás volt tapasztalható, míg 62 esetben nem volt változás. Bár az NCI nem kért beszámolót negatív esetekről, 220 orvos több mint ezer esetről számolt be, amelyekben a B17-vitaminnak nem volt jótékony a hatása. 1980-ban klinikai vizsgálatokat végeztek 178 betegen, akik B17-vitamint, egyéb vitaminokat és enzimeket kaptak négy neves klinikán. A vizsgálat eredménye magáért beszél: egyetlen egy beteg esetében sem tapasztaltak javulást, a túlélőknél a daganatok növekedését, számos betegnél pedig a cianidmérgezés tüneteit észlelték. A humán vizsgálatot követően az érintettek három esetben is beperelték az NCI-t, de mindhárom pert elveszítették. Nem mond újdonságot e tekintetben a 2011-ben elvégzett Cochrane-elemzés sem: nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az amigdalin ill., a laetrile jótékony hatással rendelkezne daganatellenes terápiában, sőt használatuk meglehetős kockázattal jár.
A ’80-as évektől a B17-vitamin előállításának és forgalmazásának központja Mexikó lett, ahol a mai napig is daganatellenes szerként alkalmazzák. A Magyarországon mindenféle engedély nélkül forgalmazott B17-vitamint tartalmazó termékek is valószínűsíthetően Mexikóból származnak. A készítményeket népszerűsítő magyar nyelvű honlapokon szereplő leírások nélkülöznek mindenféle szakmaiságot, a tudományos igazságok parányi morzsáit dús hazugságsallangok tarkítják. De nézzük tételesen, hogy miket is állít például a http://www.b17vita.com/ honlap:
A daganatos sejtekben nagy mennyiségben előforduló béta-glukozidáz hatására az Amigdalina a már fent említett alkotórészeire bomlik. Tehát az erősen sejtpusztító cianid csak ott szabadul fel, ahol aktív daganatos sejtek vannak. Ennek a reakciónak köszönhetően a cianid megkezdheti a rákos sejtek elpusztítását, de csak is kizárólag azokat. Továbbá az egészséges sejtekben nagy mennyiségben előforduló rodonáz nevű enzimnek köszönhetően a nem felhasznált cianid tiocianáttá alakul, ami egy ártalmatlan vegyület, a vizelettel kiürül a szervezetből. Mivel a beteg daganatos sejtekben a rodonáz enzim alig vagy egyáltalán nincs jelen, a cianid nincs akadályozva abban, hogy a daganatos sejteket elpusztítsa.”
Laboratóriumi kísérletek alapján az emlőssejtek csak nyomokban tartalmaznak béta-glükozidázt, az emberi szervezetben a vékonybélben mutattak ki csekély mennyiségű enzimet, amely főként a táplálékkal kerülhet be a szervezetbe, egyébként úgy az egészséges, mint a rákos sejtek hasonló mennyiségű béta-glükozidáz enzimet tartalmaznak. A szervezetbe szájon át került amigdalin sorsa tehát attól függ, hogy éppen mennyi amigdalint bontó enzim található az emésztőrendszerben. Ha kevés, akkor az amigdalin nagy része változatlanul távozik a szervezetből, ha sok, akkor viszont cianidmérgezés lesz a barackmagkúra vége. Megfelelő mennyiségű enzim hiányában az intravénásan adagolt amigdalin (szerencsére!) nem tud lebomlani és hidrogén-cianidot felszabadítani. Ami pedig a cianid átalakítását illeti: szakirodalmi adatok szerint nincs lényeges eltérés a rákos sejtek és az egészséges szövetek rodanázkoncentrációja között. Összegezve: az amigdalin és a laetrile aktív, "rákellenes" anyaggá alakítása és semlegesítése szempontjából az egészséges és rákos sejtek működése nem tér el. Ha a vegyületekből valóban képződik hidrogén-cianid a szervezetben, akkor az válogatás nélkül pusztítja a sejteket, aminek a végeredménye akár halál is lehet. Akik jártasak a krimiirodalomban (esetleg a biológiában), azok tudhatják: a ciánvegyületek (pl. hidrogén-cianid, másnéven kéksav és a kálium-cianid, régies nevén ciánkáli) rendkívül mérgező anyagok, amelyek a sejtoxidáció gátlásával számos krimi áldozatainak halálát okozták. Csak két kiragadott példa: Agatha Christie Gyöngyöző cián és Isaac Asimov A halál fuvallata című klasszikusaiban is a cián a halál oka.
Egy másik honlap, a www.s-barackmag.hu magabiztosan és igen szűkszavúan a következő mondattal vezeti be a B-17 vitamin hatékonyságát és a klinikai tapasztalatokat tárgyaló részt:
A B-17 vitamint egyes, külföldi magánklinikák évek óta használják és vizsgálják a hatékonyságát. Ezen klinikák hozzáférhető tapasztalatai alapján szerkesztettük ezt az oldalt.
Hozzáférhető adatoknak, hivatkozásoknak azonban nyoma sincs. A továbbiakban egy teljes, szinte személyre szabott terápiás javaslatot mutat be a honlap, az orvosi etika teljes hiányáról téve tanúbizonyságot:
Friss daganat esetében (ha nincs áttét és a daganati sejtek száma nem nagy), a klinikák általában 27 napon keresztül napi 6.000 mg-ot (2 ampulla) adnak intravénásan és hozzá (150 mg) B-15 vitamint valamint többszörösére emelt (3.000 - 6.000 mg) C vitamint adagolnak. A kúrát kiegészítik még egyéb szükségleti vitaminokkal és ásványi anyagokkal is (A vitamin, E vitamin, D vitamin...stb), természetesen jókora dózisban (RDA X 5-10). Ezeket tabletta formájában adják! A 27 napos kúra után alapos vizsgálatot végeznek és megállapítják a további kezelések mikéntjét. Ha a daganati sejtek már nem, vagy alig mutathatók ki, akkor levezető, vagy fenntartó dózisra váltanak. Minden nap beadnak legalább 3.000 mg B-17 vitamint, injekcióban, vagy tablettában. Egyetlen napot sem hagynak ki! Ha a rákos daganat még erősen érzékelhető, csak kevésbé fejlődött vissza, akkor újabb 27 napos kúra következik, de emelt dózissal, ami 9.000 mg-ot jelent (3 ampulla). Ennek hatására a rákos daganat, ha nem valami speciális és ritka fajtáról van szó, általában eltűnik. Nagyon jól reagál a B-17 vitaminra az agydaganatok több fajtája is. A teljes kúra alatt bevitt dózisnak el kell érnie a 170 g-ot. A betegek gyógyulási esélye ebben a stádiumban a statisztikák alapján 88 - 96 %.
Majd pedig szól a reményét vesztett, végstádiumban levő betegekhez is:
Súlyos, áttétes daganat esetében (ha az áttét nagy és a beteg állapota erősen leromlott) általában először meghatározzák a lehetséges kúravariációkat: Napi 15.000 mg-ot (5 ampulla) adnak be 35 napon keresztül abban az esetben, ha gyors beavatkozással a daganati sejtek burjánzása még megállítható. A dózist fokozatosan emelik 6.000 mg-ról 15.000 mg-ra. A kúrát addig ismétlik, amíg számottevő javulás nem áll be a beteg állapotában. Napi 9.000-12.000 mg-ot (3-4 ampulla) adnak be legalább 2 hónapig, de csak abban az esetben, ha a beteg nehezen terhelhető a nagyobb dózissal, vagy ettől is számottevő javulás várható. A kúrát mindaddig folytatják, amíg a beteg állapota számottevő javulást nem mutat. Napi 9.000 mg-ot adnak be, ha a beteg állapotán már nem lehet javítani. Ebben az esetben a klinikai leírások alapján szép és nyugodt, fájdalommentes halált okoz a végstádiumban.
Azon túl, hogy játszi könnyedséggel elegyített nagyfokú felelőtlenséggel írnak végstádiumban levő daganatos betegek terápiájáról, első olvasásra számomra nem tűnt egyértelműnek, hogy a megadózisú vitamin okozza a halált, vagy csak fájdalommentessé teszi azt.
A kúrát kiegészítik (300 mg) B-15 vitaminnal valamint többszörösére emelt (6.000-10.000 mg) C vitaminnal és még egyéb szükségleti vitaminokkal és ásványi anyagokkal is (A vitamin, E vitamin, D vitamin..stb.), természetesen nagyon nagy dózisban (RDA X 10) Ezeket tabletta,vagy injekció formájában adják be! A kúravariáció végén alapos vizsgálatot végeznek és megállapítják a további kezelések mikéntjét. De közben minden nap beadnak legalább 6.000 mg B-17 vitamint, injekcióban, vagy tablettában. Egyetlen napot sem hagynak ki! A teljes kúra alatt bevitt dózisnak el kell érnie a 450 g-ot. A betegek gyógyulási esélye ebben a stádiumban a statisztikák alapján 45 - 65 %. (Kivéve a végstádiumot!)
Gondoljunk csak bele, hogy 450 g, közel fél kiló „vitaminról” van szó! Ez porcukorból is tekintélyes mennyiség, nemhogy cianogén glikozidból!
Végül következik a felelősség elhárítását célzó frappáns zárómondat:
A fentiekben leírtakat nem mi állítjuk, csak közöljük.
Mindezek után adódhat néhány kérdés:
- hogy fordulhat elő, hogy ezt az illegális terápiát (talán a hatóságok szakemberei által is olvasott) magyar nyelvű honlapokon hirdetik, már évek óta?
- hogyan kell vélekednünk azokról, akik az elkeseredett betegektől 180 000 forintot kérnek el - a tudomány mai állása szerint hatástalan - "alapkúráért"?
- vajon kik adhatják be az injekció formájában forgalmazott B17-vitamint és kik kötik be a kezeléshez szintén ajánlott szódabikarbóna-infúziót?
A B17-vitamin múltjának és jelenének története az orvosi sarlatánság gyönyörű példája, minden hájjal megkent szélhámosokkal a főszerepben, akik szemrebbenés nélkül verik át a gyógyulást kereső, hiszékeny beteget. Óvakodjunk tőlük!
Kép forrása: www.oshims.com
Az utolsó 100 komment: